3.rész

Döbbenten mentem haza. Anya már tudta, hogy nincs minden rendben, pedig még csak az ajtóban jártam.

-Mi történt?-kérdezte aggódva, de én csak bambultam, majd észhez tértem.

-Ömm...semmi. Miért?-kérdeztem.

-Mert láttalak az ablakból. Még csak bocsánatot se kértél attól az embertől, akinek nekimentél.

-Csak elbambultam, mert nagyon szép a környék. Bocsi, de most megyek, nagyon fáradt vagyok. Botladozva az új szobámba mentem. Becsuktam az ajtót, majd ledőltem az ágyra. Már alkonyodott. Sokat már nem lehetett látni a szobámból.

Anyával mindent megbeszélünk, de most nem szóltam neki semmiről....nem mondtam el, hogy nekimentem ANNAK a lánynak. Nem mondtam el, hogy tátott szájjal bámultunk egymásra. Nem mondtam el, hogy  barátnői szinte kővé dermedtek. De a legfontosabbat se mondtam el. Azt, amit senki se tudhat. Hogy az a lány...ugyanolyan volt, mint én. A szavait se felejtettem el....

-Te..te....miért nézel ki úgy, mint én?

A ruhája nagyon drága volt. A legújabb márkás cuccokat hordta. Már-már azt hitte, hogy az egyik ellensége műve vagyok , de szerencsére kimagyaráztam magam. Látszott a szemében a döbbenet és  kicsit a félelem, de keménynek mutatta magát.

-Erről nem tudhat senki, rendben? Még felhasználják ellenem.....

Majd elment és nem szólt semmit.  Nem tudom elhinni, hogyan lehet ez. Nekem Ők az igazi szüleim, nem engem fogadtak örökbe...

Már teljesen kimerültem és elmentem zuhanyozni, hogy 1 kicsit felfrissüljek. Közben elgondolkoztam a mai napon. Kiderült, itt is én leszek a szekálási célpont és, hogy van 1 olyan lány, mint én. Inkább kiverem a fejemből magamat. Vagyis Azt a lányt.

Miután végeztem, visszamentem a szobámba. Megálltam az egyik polc mellett és odapillantás nélkül lefordítottam az egyik gyerekkori képemet, amit anya tehetett oda.

El kelett ezeket mondanom valakinek. Valakinek, aki nem adja tovább. Nem maradt más választásom, csak a Fal.