Nagyon korán keltem, hogy minden érzésemet le tudjam írni. Miután felvettem az iskolai egyenruhát, elővettem egy tollat és egy papírt, majd írni kezdtem. Fél órán keresztül írtam és nagyon sok áthúzás került bele, de nem érdekelt. Összehajtogattam a lapot és a tollamat pedig letettem, majd csendben kiosontam a szobámból. Apa dolgozik, anya pedig még alszik. Féltem, hogy nyikorogni fog a régi fa lépcső, de szerencsére semmi zajt nem csaptam. Vigyáztam, hogy ne csapódjon be a szúnyoghálós ajtó, majd kiléptem a teraszra. Nagyon jó idő volt, de ez nem változtatott a hangulatomon. Átvágtam a ház mellett lévő kertben egy kis ösvényen, majd elérkeztem a falhoz.
-Ez nem fog menni....-suttogtam.-Hányadik tégla is?
Az almafához mentem. A fától 3 lépés, amit egy kisebb kő jelölt. Alulról a 4. tégla, van rajta egy apró pötty.
-Heuréka!
Kis méretéhez képest nehéz volt és amint kiemeltem a helyéről, kiesett egy levél. Betettem a helyére a sajátomat és mindent visszarendeztem. Felvettem a földről a papír darabot és leültem egy nagyobb kőre. Lehet, hogy nem kellene elolvasnom......És ha a nagyinak írták? Nem, az nem lehet. Nem olyan régi a papír. Rendben, elolvasom!
Nem is tudom, hogy kezdjem az írást, mivel én még levelet soha nem írtam, de el kell mesélnem a történteket.
Még mindig nem tértem magamhoz. Nem álmodtam és nem is képzeltem be, mivel a többiek is látták. Sokszor gondolkoztam rajta, hogy történhetett ez, de nem találtam ésszerű magyarázatot.
De ha én most csak ilyeneket írok, nem érti senki a mondani valómat, így hát az elejéről kezdem. Anyáék irányítani akarják az életemet és sokszor csak miattuk teszek dolgokat. Azt akarják, hogy tökéletes legyek és nem veszik észre az én véleményemet. Sokszor elmenekülnék az általuk szervezett feladatok elöl, mert már nem bírom. Ma reggel kivételesen nem szerveztek be semilyen programot. Most más volt az, ami felfordította az életemet. Egy lány, aki sokban hasonlít rám, de még nem találkoztunk. Ránézésre olyan volt, mint akinek tökéletes az élete, nincs semmi gond a szüleivel se. Nem így, mint nekem. Hiába adnak meg nekem mindent, a véleményemet nem kérdezik róla.
Bár az életem olykor elég "tökéletesnek" tűnik, a barátnőim tudnak mindent és segítenek.
Shinbi
Úgy tűnik, nem csak én vagyok az egyetlen személy, aki nem ért dogokat.
-DooNa! El akarsz késni az 1. napodon?!-kiabálta anya, mire a levelet az egyik könyvembe csúsztattam.
-Megyek már!
Gyalog indultam a suliba, ami az utca végén volt. Sok más ember haladt el mellettem ugyanolyan ruhában mint én, de mind levegőnek nézett.
-DooNa. Körbevezesselek?-kérdezte AeChan a hátam mögül.
-Ohh szia. Szóval te látsz engem.
-Igen. És HaRa is fog.-mondta, majd elindultunk az osztály felé.-De szerintem a plasztikok is fognak látni.
-Őket ki nem hagynám a sorból.
-Nah ő ott HaRa.-mutatott egy lányra, miután beléptünk az osztályterembe.
Amint meglátott a többi diák, sugdolózni kezdtek.
-Ne is törődj velük.-suttogta AeChan, majd a nyalókás lányhoz mentünk.
-HaRa! HaRa!-kiabálta, majd kikapta a kezéből a telefont.
-Jah, bocsika, nem hallottam.Ő ki?
-DooNa.
-Áhh hallottam róla!
-Mit?
-Csak a szokásos pletykákat, amiket minden új osztálytársnál.
-Miket?-kérdeztem.
-Óhh! Hát itt a flúgos nő unokája!-nevetett HeeRa és vele együtt Jinah is.
-Pontosítok. A flúgos vénasszony flúgos unokája.-javította ki Luna, majd röhögve a helyükre ültek.
-De..hiszen nem is ismerik.-lepődött meg HaRa.-Mekkora libák.
-Ugyan...már hozzászoktam.....-mondtam halkan, majd leültem a mögötte lévő padba.
Minden órán be kellett mutatkoznom és Jinah-ék minden órán hozzá tették a saját megjegyzésüket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése